A Felföldi Dalia Iskola egyik rovása a botvívás, ami a magyar népi táncos botoló elemeinek harcszerű alkalmazásából áll. Ennek kapcsán szerveztük meg a botkészítést a régi magyar pásztorhagyományok alapján. Erre az alkalomra felkértük Molnár Gábort, aki több generációs pásztorcsaládból származik, hogy avasson be a hagyományos elkészítés rejtelmeibe.
A pásztorbot készítése
"A gömöri pásztorbot híres volt, még a Hortobágyon is.
Gyakran készítettek úgy is, hogy azt eladták, nem csak saját célra.
Egy-egy bot két-három évig is készülhetett, attól függően, hogy milyen bot készült. A juhászbot vékonyabb volt, a gulyásbot vastagabb. Függött attól is, hogy éppen milyen vastagságú fára akadt rá a pásztor, hogy abból mit tudott kihozni.
Gömörben megosztott a vélemény a pásztorbotnak való fa vagy bokorfajtát illetően. A legjobbnak tartják a barkócát, de az mivel kevés helyen található, kevesen használják. Pásztorbotnak valónak sorakozik a birs, a vadalma és a som.”
„Amikor a fa „megnevelődött”, akkor a pásztor kivágta.
Keményfából tüzet rakott és felette párította a botot. Ez azt jelenti, hogy forgatta, a „saját levében megfőzve”.
Egyrészt a fa és a héja közötti nedvesség felforr és ettől leválik a héja, másrészt a fa ezáltal szintén meggörcsölik, keménnyé vélik. Ekkor lehet a botot még kiegyenesíteni, amikor a bot megpuhul.
Ha van benne görbeség és nem szeretnénk, akkor ki lehet egyenesíteni úgy, hogy nyomkodjuk a hajlatot.
Ha leszedésre kerül a héja, akkor abból a keményfa hamuból, amiből a tüzet rakták, hamulúgot készítenek, felforralják. A botot felállítják és leöntik ezzel a hamulúggal, ami szép piros színt ad neki.
Aztán kiszárítják, letisztítják és zsírral bekenik.”
Forrás: Kopecsni Gábor – Népi harci testkultúra Gömörben
